Szeparációs szorongás: sírásról és “tapadókorongokról”
Több témában említettem, hogy a gyermek gondozójának igen nagy felelőssége van abban, hogy
milyen és mennyire kiegyensúlyozott, egészséges személyiséggé válik a későbbiekben
csemetéje. Az anyagyerek kapcsolat minden további kapcsolat alapjául szolgál, úgynevezett
Őskapcsolat, az Ősbizalom fundamentuma. Ahogy az anya vagy gondozó bánik a picivel, pont
azt tanulja önmagáról a baba is. Azaz, ha mindig jön segíteni, mindig reagál rám valaki, akkor én
fontos, szerethető, elég jó vagyok … Anya és gyermeke igen sokáig, mintegy 7-8 évig azonos
energiakörön mozognak. Azaz minden, ami az anyában jelen van – pozitív, negatív értelemben –
az a gyermekében is megjelenni. Ha az édesanya jól van, akkor általában a gyermeke is s ha
valami nem kerek anyában, akkor igen gyakran a gyermekében sem. A szeparációs szorongás
vagy félelem egy természetes jelenség, amely minden gyermekben megjelenik, de habitustól,
egyedi-egyéni sajátosságoktól függően más-más intenzitással és időtartammal jelentkezik.
A baba 6 hetes koráig tart a kötődés előtti szakasz. Ilyenkor a baba és a mama az
összehangolódás különböző módozatait dolgozzák ki, gyakorlatilag ilyenkor csiszolódnak össze.
Ebben a korban a gyerekek nem keserednek el akkor sem, ha egy idegen vigyáz rájuk, amíg
szükségleteik ki vannak elégítve.
A kötődés keletkezésének szakasza 6 hetes kortól 68 hónapos korig tart. Ilyenkor már a
gyerekek elkezdenek másképp reagálni az ismerős és az ismeretlen arcokra. Ismeretlen emberek
láttán a félelem jeleit mutathatják.
A harmadik szakasz az ún. tiszta kötődési szakasz, amikor tapasztalható a szeparációs szorongás
jelensége is. Ez a szakasz 68 hótól 1824 hónapos korig tart. A szeparációs szorongás klasszikus
jele az, hogy a gyerekek feldúltak, rémültek lesznek abban az esetben, amikor édesanyjuk eltűnik
a látóterükből, kimegy a szobából. Az addig nyugodt csecsemők is nyugtalanabbak lehetnek,
mint idáig. Gyakran előfordulnak éjszakai felébredések is. Normális esetben 8 hónapos
csecsemőkben jelentkezik, legkifejezettebb 10 és 18 hónapos kor között, és 2 éves korra
általában megszűnik. Intenzitása és időtartama változó, és részben a szülőgyermek kapcsolattól
függ; hamarabb elmúlik például, ha a kapcsolat a szülővel erős és egészséges, mintha gyengébb.
A szeparációs szorongás azért jelentkezik, mert a csecsemőben tudatosul, hogy a szülő különálló
személy. Mivel az emlékezőképességük még nem tökéletes, és nincs időérzékük, attól félnek,
hogy szüleik távozása végleges. Akkor szűnik meg, amikor a gyermek memóriája kifejlődik, és
fel tudja idézni a szülő képét, amikor az elmegy. Ilyenkor visszaemlékszik arra, hogy már
máskor is történt ilyen, és a szülő visszatért. A tünetek leginkább akkor erősödhetnek fel, amikor
„kitágul’ a világ, azaz helyzetváltoztatásra képessé válik a gyermek (mászás beindulásakor és
kiteljesedésekor, illetve a járás időszakában).
Éppen ezért kár a szeparációs szorongás időszakában lévő gyereket megszidni, büntetni, sírni
hagyni, hiszen még nincs a kognitív fejlődésnek azon a szintjén, hogy meg tudjon küzdeni a
problémával. A szeparációs szorongás nem „hiszti” és nem „rosszaság”.
Ha eljut a Bowlbyféle negyedik szakaszba (1824 hónapos kor után), akkor már meg tud
birkózni ezzel a „problémával” egyedül is. Az ún. kölcsönös kapcsolatok szakaszában a babák
már mozgékonyabbak, egyre több időt töltenek távol az anyától és egyre jobban érdekli őket a
külvilág is.
(B. Dobos Judit)