Szeparációs szorongás

Szeparációs szorongás: sírásról és “tapadókorongokról”

 

Több témában említettem, hogy a gyermek gondozójának igen nagy felelőssége van abban, hogy

milyen és mennyire kiegyensúlyozott, egészséges személyiséggé válik a későbbiekben

csemetéje. Az anya­gyerek kapcsolat minden további kapcsolat alapjául szolgál, úgynevezett

Őskapcsolat, az Ősbizalom fundamentuma. Ahogy az anya vagy gondozó bánik a picivel, pont

azt tanulja önmagáról a baba is. Azaz, ha mindig jön segíteni, mindig reagál rám valaki, akkor én

fontos, szerethető, elég jó vagyok … Anya és gyermeke igen sokáig, mintegy 7-­8 évig azonos

energiakörön mozognak. Azaz minden, ami az anyában jelen van – pozitív, negatív értelemben –

az a gyermekében is megjelenni. Ha az édesanya jól van, akkor általában a gyermeke is s ha

valami nem kerek anyában, akkor igen gyakran a gyermekében sem. A szeparációs szorongás

vagy félelem egy természetes jelenség, amely minden gyermekben megjelenik, de habitustól,

egyedi­-egyéni sajátosságoktól függően más­-más intenzitással és időtartammal jelentkezik.

A baba 6 hetes koráig tart a kötődés előtti szakasz. Ilyenkor a baba és a mama az

összehangolódás különböző módozatait dolgozzák ki, gyakorlatilag ilyenkor csiszolódnak össze.

Ebben a korban a gyerekek nem keserednek el akkor sem, ha egy idegen vigyáz rájuk, amíg

szükségleteik ki vannak elégítve.

A kötődés keletkezésének szakasza 6 hetes kortól 6­8 hónapos korig tart. Ilyenkor már a

gyerekek elkezdenek másképp reagálni az ismerős és az ismeretlen arcokra. Ismeretlen emberek

láttán a félelem jeleit mutathatják.

A harmadik szakasz az ún. tiszta kötődési szakasz, amikor tapasztalható a szeparációs szorongás

jelensége is. Ez a szakasz 6­8 hótól 18­24 hónapos korig tart. A szeparációs szorongás klasszikus

jele az, hogy a gyerekek feldúltak, rémültek lesznek abban az esetben, amikor édesanyjuk eltűnik

a látóterükből, kimegy a szobából. Az addig nyugodt csecsemők is nyugtalanabbak lehetnek,

mint idáig. Gyakran előfordulnak éjszakai felébredések is. Normális esetben 8 hónapos

csecsemőkben jelentkezik, legkifejezettebb 10 és 18 hónapos kor között, és 2 éves korra

általában megszűnik. Intenzitása és időtartama változó, és részben a szülő­gyermek kapcsolattól

függ; hamarabb elmúlik például, ha a kapcsolat a szülővel erős és egészséges, mintha gyengébb.

A szeparációs szorongás azért jelentkezik, mert a csecsemőben tudatosul, hogy a szülő különálló

személy. Mivel az emlékezőképességük még nem tökéletes, és nincs időérzékük, attól félnek,

hogy szüleik távozása végleges. Akkor szűnik meg, amikor a gyermek memóriája kifejlődik, és

fel tudja idézni a szülő képét, amikor az elmegy. Ilyenkor visszaemlékszik arra, hogy már

máskor is történt ilyen, és a szülő visszatért. A tünetek leginkább akkor erősödhetnek fel, amikor

„kitágul’ a világ, azaz helyzetváltoztatásra képessé válik a gyermek (mászás beindulásakor és

kiteljesedésekor, illetve a járás időszakában).

Éppen ezért kár a szeparációs szorongás időszakában lévő gyereket megszidni, büntetni, sírni

hagyni, hiszen még nincs a kognitív fejlődésnek azon a szintjén, hogy meg tudjon küzdeni a

problémával. A szeparációs szorongás nem „hiszti” és nem „rosszaság”.

Ha eljut a Bowlby­féle negyedik szakaszba (18­24 hónapos kor után), akkor már meg tud

birkózni ezzel a „problémával” egyedül is. Az ún. kölcsönös kapcsolatok szakaszában a babák

már mozgékonyabbak, egyre több időt töltenek távol az anyától és egyre jobban érdekli őket a

külvilág is.

(B. Dobos Judit)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.